Ismét megfújták egy kicsit a diósgyőri stadionépítés igen régóta, ám rendkívül halványan izzó parazsát. Nehéz lenne megtippelni, hogy mikor került először szóba az, hogy átépítik, kibővítik, korszerűsítik az 1939-ben megépített, 1968-ban jelentősen felújított arénát, amelynek napos oldala 2010-ben nyerte el végső formáját, miközben a csapat – alapításának századik évfordulóján – dicstelenül, bundabotrányoktól meggyalázva zuhant ki az élvonalból. A négy évvel ezelőtti munkálatok felemás képet adtak a Szentélynek, a felújított régi tribünnel szemben ott a modernnek mondható napos, a két kanyar pedig még mindig az 1968-ban megálmodott, jellegzetes formát őrzi, kijelenthetjük tehát, hogy aligha szánták ezt az állapotot véglegesnek.

A második Orbán-kormányról hamar nyilvánvalóvá vált, hogy zászlajára tűzte a stadionépítés reneszánszát, még meg sem melegedett a bársonyszék a miniszterelnök hátsó fele alatt, amikor már röpködtek a milliárdok az újabbnál újabb és szebbnél szebb arénákra. Alapvetően nem lett volna logikátlan, ha az a város, ahol évtizedek óta szent ügynek számít a foci, ahol zsákszámra halmozott bajnoki címek nélkül is nem ritkán tízezren tolonganak a lelátókon, kap egyet a gombamód szaporodó stadionok közül, de nem kapott. Miskolc mostohagyerek, nem csak a „Nemzeti Együttműködés Kormányának”, de általában a rendszerváltás óta kártékonykodó összes kormánynak. Valahogy Budapestről senki nem tud mit kezdeni az LKM leépülése után szinte árván maradt Acélvárossal, és ha már stadiongyártásról van szó, inkább előveszik Debrecent, Ferencvárost, de még Felcsútot és az MTK-t is.

A Szentély. Még érintetlen.

Aztán persze – valami rejtélyes oknál fogva – a választások előtt elkezdték szellőztetni egy új Diósgyőri Stadion tervét is - 15, 18, 20 ezer néző 4, 6, 8 milliárdból, máris, kicsit később, jövőre, két év múlva. Tipikus ködösítés, ám talán bizonyos szemszögből jól is jártunk vele, hiszen három „ékszerdoboz” mostanra már felépült, megnézhetjük hát, mire mentek azóta a Nagyerdei Stadionnal és a Groupama Arénával (Felcsútot inkább hagyjuk is). Hogyan élnek és hogyan szurkolnak a lokisták és a fradisták új otthonaikban, mennyiért mennek be, mennyiért veszik a sört, esetleg netalán még a csapataik is megtanultak-e futballozni a vadi új, biliárdasztal simaságú gyepen.

Nos, mindezen kérdésekre hamar megkaptuk a választ: az újdonság varázsa fájóan hamar elmúlt, egy-két telt házas, vagy közel telt házas válogatott, vagy gálamérkőzést követően mind a Loki, mind a Fradi stadionja kiürült, aminek természetesen több oka is van, ezek közül szeretnék szemezgetni.

Pénz

Természetesen az új aréna nem volt ingyen, minőségi szolgáltatásért pedig komolyabb summát lehet kihúzni a magyar néző zsebéből. Ez – bár kézenfekvőnek tűnik – mégsem a legfőbb ok, hiszen drasztikus emelések nem következtek be. Debrecenben ezer forinttól, az Üllői úton kétezertől indul a licit, egyik sem elrugaszkodott kategória. Maga a tény, hogy így is alig van fél ház, nem teszi valószínűvé a további emelést, legalábbis a közeljövőben semmiképp.

Színvonal

A stadion szép, az ülőhely kényelmes, a sör hideg és a jegy sem túlzottan drága, eddig minden rendben, sőt a gyep is rendben van, a szép digitális reklámtáblák pedig tovább fokozzák a nyugati hangulatot, de ettől bizony a srácok ott lent a pályán még nem tanultak meg jobban focizni. A nemzetközi porondon mindkét csapat hamar leszerepelt, ami biztosan nem hozta lázba a helyi futballkedvelőket, de tény, hogy két – magyar szinten – jó csapatról van szó, tehát a gyenge színvonal sem kellene, hogy elvegye a kedvet a mérkőzések látogatásától.

Foghíjas lelátók: a Groupama Aréna első tétmeccsén 7.789-en voltak a 22 ezres stadionban

Ide tartozik még a (magyar) futballtól való általános elfordulás, ami a nyitó EB-selejtezőnk után (Észak-Írország, 1-2, épp a Groupamában és a hivatalos nézőszám szerint nem teljes telt ház előtt – 20.672/22.000) különösen aktuális kérdés. Ezt a faktort nehéz felmérni, de tény, hogy a válogatott és a válogatott kapcsán az MLSZ – körülbelül Pintér kinevezése óta – „fullba nyomja a kretént”, önmaga paródiájaként működik, ez pedig biztosan nem nyerte el még az amúgy jó humorú szurkolók szimpátiáját sem. Ráadásul az MLSZ az OTP Bank Liga arcvonalán is háborúban áll a szurkolókkal, de erről bővebben a következő bekezdésekben.

„Csapataink harcban állnak”

Az MLSZ csapatai, kiegészítve néhány klubtulajdonos segédcsapataival, harcban állnak a szurkolókkal. Egy egészen abszurd, képtelennek tűnő folyamat tanúi lehetünk, melynek során a Szövetség mintha szándékosan próbálná kitoloncolni az embereket a stadionokból. A szurkolói regisztrációval egy réteget már sikerült eltávolítani. Ők voltak azok, akik valóban hangulatot adtak egy-egy mérkőzésnek, sokan azonban balhésnak bélyegezték őket, a többség pedig könnyen lenyelte, hogy meg kell adnia pár adatát. Bár ezek kezelése valóban aggályos, de okkal-joggal mondhatjuk, hogy politikusbűnözők és bűnszervezeteik így is úgy is hozzájutnának ezekhez az adatokhoz, mit számít akkor már, ha a klubhoz, vagy biztonsági cégéhez is eljutnak.

Aztán jöttek a korlátozások és a folyamatos büntetések, kitiltották a lelátókról a dohányzást, ez persze sokaknak tetszett, aztán a rasszista rigmusokra való rászállással sincs értelme sokat vitatkozni, de mostanra a pirotechnika értelmetlen betiltása után eljutottunk oda, hogy az ellenfélre sem szabad csúnyát mondani, mert azonnal jön a százezres, vagy milliós MLSZ büntetés.

Erre a klubok különbözőképpen reagálnak. Néhány helyen beérik annyival, hogy amikor felzúg egy-egy csalózás, kurvaanyázás, faszszopózás, akkor a szpíker udvariasan felkéri a jelenlévőket, hogy legyenek kedvesek sportszerűen szurkolni. Aki volt már meccsen, pláne egy érzelmektől fűtött rangadón, az pontosan tudja, mennyit érnek az ilyen kérések. Aztán máshol inkább úgy reagálnak, hogy szektorokat zárnak be, jegyárat emelnek, kitiltják saját szurkolóikat saját stadionjaikból, mert az ezer fő körüli nézőszám által generált bevétel még a büntetést sem fedezi. Csakhogy az a logika, mely szerint, ha a „balhés” drukker nem jön, akkor jön helyette két kulturált, csúfosan bukni látszik. Ebből a közegből a fentebb már említett indokok (pénzügyi helyzet, játék színvonala) miatt csak kétféle kiút létezik: vagy hangulatos sportesemények lesznek, ahová (továbbra is) nyugodtan ki lehet vinni a családot, vagy ki fognak ürülni a stadionok és pár száz néző előtt fog folytatódni a tragikomédia. Tömött színház – mint Nyugaton – nem lesz száz év múlva sem a stadionokból, mert hiányzik hozzá… minden.

„A rendszer szimbólumai…”

Mindezek mellett ott az általános közhangulat is, amely egyre inkább a stadionépítések ellen fordul. Az épülő stadionok sokak szemében a rendszer szimbólumai, olyan beruházások, amelyek helyett hasznosabban is lehetne pénzt költeni. Miskolcon persze kiemelt helyen van a foci és a Diósgyőr, így egy stadionnak is örülne a város, már csak azért is, mert a megépítése munkahelyeket is teremthetne. Ám arra a tendenciára érdemes odafigyelni, hogy az eddigi miskolci beruházásokról a helyi vállalkozások rendre lemaradtak és az új stadion a helyi tömegeket is végső soron eltaszíthatja a focitól.

Mielőtt még utcára vonulunk az új stadionért, gondolkozzunk el: a vénaszkennerrel, a kényelmes székekkel, a dráguló szolgáltatással és a színházi hangulattal ez az élmény már sose lesz ugyanaz, mint amibe egykor mindnyájan beleszerettünk.