Az Avason a helyzet változatlan
2014. október 02. írta: miskolcma

Az Avason a helyzet változatlan

Miskolc legnépesebb lakótelepe, az országos viszonylatban is nagynak számító Avas helyzetéről szeretnék írni pár gondolatot, mert itt lakom, és mert nem vagyok elragadtatva attól, ahogy a politikai elit ezzel a jobb sorsra érdemes városrésszel bánik már nagyon-nagyon régóta. Nem politizálni szeretnék, de nem fogom megkerülni a témát, mert a politika felelőssége és bűne az, ahogy most a lakókörnyezetem kinéz.

Régóta élek már itt és ismerek sok mindenkit, aki még sokkal régebb óta lakója ennek a különleges közösségnek. Én is tudom, ők pedig nálam sokkal jobban tudják, hogy milyen változáson ment keresztül az Avas az évek, évtizedek alatt. A nagy népsűrűség mindig különleges türelmet kíván az emberektől egymás iránt, ami itt a kezdetektől megvolt és sokáig meg is maradt, azonban a rendszerváltás óta valami megtört és csak egyre rosszabb lesz.

5247449348_3103ed4daa_z.jpg

Kevesen értik meg, de az itt élők számára ez egy szép látvány, az otthon látványa

Kezdődött a munkanélküliséggel, az itt élő tízezrek közül egyre többen csúsztak le, amikor Miskolc elkezdett leépülni. Sajnos ezt a folyamatot máig nem sikerült megállítani, a város pedig 50.000 (ÖTVENEZER) lakóját veszítette el huszonöt év alatt. Az Avason sok lakás kiürült, ám nem maradt végleg üresen! A 2000-es években elkezdődött az a szörnyű összeesküvés, amely egy újabb – az eddigi legerősebb – szöget ütötte a lakótelep koporsójába. A „fészekrakók” betelepítésében tevőlegesen, vagy passzívan ludas volt a kormány, a városvezetés, a helyi képviselők, a nyerészkedő ügyvédek és az ő főnökeik is. Sok felelős, sok BŰNÖS, de még több áldozat! Tízezrek életét tették tönkre ezzel az akcióval, egy valaha barátságos és virágzó lakótelepet adtak át az enyészetnek és a pusztulásnak! Még most sem lenne késő a felelősöket felkutatni és bíróság elé citálni, ám az is igaz, hogy a Büntető Törvénykönyvben aligha szerepel megfelelő büntetés ezekre a bűnökre.

Nem etnikai síkról szeretném azonban megközelíteni a kérdést, hiszen az Avason már a „fészekrakások” előtt is sok cigány ember élt, akik beilleszkedtek a többségi társadalomba, ismerték és elsajátították az együttélés szabályait. Mióta azonban megtörténtek a betelepítések, a többségi társadalom a cigányság ellen fordult, mivel a „fészekrakók” képtelenek voltak a közösségi együttélés normáit magukévá tenni, nagy részük emberhez méltatlan körülmények között él és bűnözésből tartja fenn magát.

gyurcsany_avas_120626_ja_5.jpgDemonstráció a közműdíjakat nem fizető fészekrakók ellen

Mindez a kialakult helyzet (részben) az előző városvezetés bűne, az viszont, hogy ez mit sem javult, a jelenlegi elit sara. Négy éven át semmit nem tettek az Avasért, bíztak benne, hogy kellően sikerült már érdektelenné tenniük, elbutítaniuk, kiábrándítaniuk a helyieket. Tévedtek, az áprilisi választás eredménye az Avason ugyancsak meglepte őket, így újat kellett kitalálniuk, hiszen áprilisig azt mondták, hogy rend van, az Avason semmi gond nincs, mindenki békében él, aki pedig mást állít, az ellensége a Nemzeti Együttműködésnek és felforgató. 

Április után viszont közbiztonsági program és kilakoltatások következtek, gettófelszámolással. De eredmény továbbra sincs! A közpénzből nyomtatott, sikerpropagandától csöpögő Miskolci Napló nevű propagandaújság bemutatta néhány fészekrakó látványos kirakását, arról azonban már nem írt, hogy a városszerte millókkal jutalmazott romboló gettólakók közül sokan az Avasra költöznek és ott folytatják, ahol elődeik abbahagyták.

0022.JPGAz avasi szavazókörök összesített eredménye április 6-án - ettől rémült meg az elit Miskolcon

Tudom, hogy a politikai érdekek mindennél előbbre valóak az elmúlt évtizedek elitjének szemében, de könyörgöm, ne vegyék semmibe több tízezer, kis helyen együtt élő miskolci, avasi polgár életét. A jelenlegi városvezetés mintha egy teljesen másik dimenzióban élne, az előző nómenklatúra kampányát pedig eléggé beárnyékolja, hogy az ő regnálásuk alatt vett minden addiginál nagyobb lendületet a városrész rombolása. Ezek után csak annyi lenne a kérésem avasi lakosként, hogy valaki végre vállalja fel a valós képviseletünket, éljen köztünk, hallgassa meg panaszainkat és tegyen értünk, mert innen csak így lehetne kievickélni.

Egy avasi lakó

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolcma.blog.hu/api/trackback/id/tr476752605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása